Szerző: leho
Megjelent:
Papiruszportál, 2007. november 5.

A Pro Pannoniánál jelent meg BéDéKá újabb könyve, melynek alcíme, Egy manzárdőr naplójegyzetei, meghatározza a műfajt is. A naplóírás, elég, ha Széchenyi Istvánra és Csáth Gézára gondolunk, az egyik legszubjektívebb műfaj. A naplóírók a világ objektíven láttató (elfogadott) tucatszemüvegében az egyik vagy mindkét lencsét szokatlan dioptriájúra, a sajátjukra cserélik, s az eredmény egy másik világ, vagy ugyanazon világ másik vetülete, leképezése lesz. Az elforgatott vagy más szempontú objektivitás egy író esetében azzal a plusszal vagy mínusszal töltődik fel, hogy ő tudatosan, és nem csak magának naplójegyzetel.

Kolozsi Orsolya

Egy leselkedő női arc, egy tágra nyílt zöld szempár – ez a kép rejtőzik (első ránézésre talán fel nem ismerhetően) Berniczky Éva új kötetének sötét tónusú árnyai között, és nem csak a borítón. A feszült figyelemről árulkodó pillantás meghatározza a szöveg alapvető strukturális alaphelyzetét, azt a megkettőzöttséget, melyben egy nő figyel egy másikat, és erről a reflexióról számol be saját életének eseményeivel együtt. Vagy ahogyan a fülszöveg összefoglalója fogalmaz: „Két nő Kárpátalján. Soha nem találkoztak, ám az Egyik Nő, mint kígyótól megbűvölt állat engedelmeskedik Szvitelszki, a színtelen szemű könyvgyűjtő akaratának, és a Másik Nő nyomába ered.” Ez a figyelem, a másik titkának, személyiségének megfejtése iránti vágy az, mely miatt voltaképpen nem is egy, hanem két szöveget olvas az, aki kezébe veszi a kárpátaljai írónő első regényét. A szöveg további elemzése előtt fontos megjegyezni, hogy ez az írás nem Berniczky első kötete, hiszen 2004-ben, ugyancsak a Magvető gondozásában napvilágot látott egy rövidebb elbeszéléseket tartalmazó könyv, mely A tojásárus hosszúnapja címet viselte. Ez a novelláskötet már a félreismerhetetlen, a mai magyar prózában teljesen egyedülálló, aprólékos részletességgel kidolgozott, lírai telítettségű hangon szól.

Örömömre a Könyvesblogra is kitették a Literán nemrégiben megjelent, új könyvem okán velem készült interjút. Ez több olvasót és esetleg sok hozzászólást is jelenthet; kíváncsian várom. Sejtésem szerint lesznek, akik megjegyzést fűznek például ehhez a véleményemhez: "Számomra nem kétséges, hogy a Gutenberg-galaxist felváltja a Neumann-univerzum, még ha egy ideig párhuzamosan léteznek is. Az internetre helyezett digitális anyag már ma óriási szerepet játszik a tudományos kutatásokban, az netes világarchívum már most is a felhalmozott ismereteknek a legnagyobb tárháza. Az információszerzésnek és -nyújtásnak a világháló a leghatékonyabb és legdemokratikusabb eszköze, a kollektív tudás birodalma, a tartalommegosztás legfontosabb színtere. Be fog következni az idő, amikor a nyomtatott könyv ritka kuriózumnak fog számítani, a könyvtárak múzeumokká válnak és unokáink nemzedéke már maroknyi gépek monitorjáról fogja olvasni írásainkat..."

Kilátások egy halott naplójából

« Előzmény Okt. 3. Szerda. Délelőttünk szokásosan telt. Éva olvasott, én készülgettem délutáni szerepléseimre. Ebéd után el is indultunk Keszthelyre. Az igazgatóasszony kedvesen fogadott az igen szép, hangulatos könyvtárban. Munkatársaival hamar beüzemeltük a technikát (volt minden, hiába vittem a laptopomat), net-örömömben sebtiben elolvastam a kérdéseket abban a topikban, amelyet kifejezetten azért nyitottam egy héttel itteni első előadásom kezdete előtt, hogy a leendő részvevők előre feltehessék kérdéseiket.

Vendégünk volt nemrégiben: Árpás Károly tanár úr Szegedről. Még beszélgetésünk elején ellátott bennünket az általa írt vagy szerkesztett könyvek kisebb kollekciójával. Belelapozás után többségük felkerült a polcra. A magát regénynek mondó könyvecskét (112 kis formátumú oldal) azonban magam mellé tettem, mint olvasandót. Ma sort is kerítettem rá.

A regényt bizonyos György József jegyzi; kalandos életéről (még az Adriát is átúszta) a magát szerkesztőnek feltüntető Árpás Károly árul el ezt-azt. Ugyancsak az ő utószavából értesülhetünk a mű nem kevésbé kalandos történetéről:

Vissza Káinig

A szakma a legjelentősebb kortárs költők egyikének tartja. Jól mutatják ezt a róla szóló elismerések, díjai. Én most élőbeszéd c. kötetét olvastam el.

"Mint öngyilkos, ha visszafele él", írja kötetkezdő versében Kemény István. A személyes múlt újraélésénél azonban sokkal erősebb motívum az emberiség múltja. Fajunk biblikus eredetéig kell visszanyúlnia, hogy privát kudarcainak hőse, a Megcsalt űrhajós érthetővé váljon - leginkább önmaga előtt. Igen, egyfajta önmegismerő lélekgyakorlat ez a könyv, valaminő visszaszületés egészen Káinig, aki mégsem ősapaként, hanem csupán nagybácsiként mutatkozik be.

- Új könyvedben, a Ne bánts, Virágban mindössze másfél évtizednyit hatolsz vissza az időben – korábban évszázadokban mérted az időt. Van ennek valami oka?

- A Ne bánts, Virág! eredetileg egy novella lett volna, aztán hosszabb elbeszélés lett belőle; mindenesetre az időkezelésén most is látszik, hogy rövidprózának indult.

Megjöttünk kétnapi távollét után a Salvatore Quasimodo nevével jelzett költőtalálkozóról.

Pénteken indultunk és érkeztünk (útközben Csöngét és cuccait a koleszba leszállítva) Balatonfüredre, az esti rendezvényre, a Hárs a Tagore sétányon c. könyv bemutatójára. A gyűjteményes kötet - Kellei György munkája - a Quasimodo költőverseny eddigi 15 esztendejét foglalja össze 238 oldalon. Hiúságomnak imponált, hogy többször is szereplek benne, két szöveg "foglalkozik velem", de ott van a díjnyertes versem és egy fotó is.

"...ha egyáltalán érdemes még bármit is, akkor ezekért a pillanatokért, amikor sikerül a szabadulási kísérlet, amikor lepattan kezemről a lánc, nyakamról a lakat, lábamról a kaloda. Amikor minden ellenkező jóslat ellenére szerencsés véget ér a mutatvány."  - Könyvem hátsó borítójának a szövegét és  2003. decemberi naplóm részleteit közölve ad hírt a litera.hu ezredfordulós naplóm  megjelenéséről ezen az oldalon.