Éppen 5 éve, 2002 szeptember 1-én kezdtem el napi rendszerességgel blogot írni. Akkor ezt a szót még nem ismertem, így csak  internetes naplónak hívtam.

Éjszakai álmomban kétszer is lekéstem a vonatot. Nem vagyok egy álomfejtő típus, de ha jól tudom, ennek azt kellene jelentenie, hogy valami fontosról az életben is lemaradok, egy olyan lehetőség, amire számítottam, elúszik előlem. Valamit elmulasztok, elszalasztok. Nos, ehhez képest ma reggel nagyon-nagyon jó hírt kaptam. Ilyen jellegűt egész életemben nem kaptam húsznál többet. Akár el is árulhatnám, de önző számításból inkább hétfőre tartogatom, amikor többen olvassák a blogomat és amikor majd illusztrációt is mellékelek a hírhez.

Hosszabb ideje nem írtam már magánnaplót. Fő oka, hogy oldalamat egyre inkább igyekeztem magazinszerű tartalommal megtölteni. Kerestem az érdekességeket, művészi és tudományos különlegességet, figyeltem az újdonságokat. Ez egyfajta készenléti állapotot követelt tőlem - ebbe most kicsit beleuntam.

Egyre  teljesebbé válik a MEK Száz szép kép c. sorozata. Ezúttal Csontváry remekművét, a Baalbeket bemutató e-könyvvel bővült az állomány. Mint más összeállítások esetében, a művész életrajzán kívül olvashatók a kor művészettörténeti hátterét és a mű keletkezését bemutató szemelvények, műelemzések... A válogatás hiányossága, hogy Csontvárynak erről a monumentális főművéről nem ad közre egy nagyobb méretű, jó felbontású képet (a kinagyítható verzió is mindössze 755 pont széles). A részletek megfigyelésére is alkalmas posztert én sem találtam, a legnagyobb, amit felleltem, ezen a címen hívható le.

Az ugye már az írói válság biztos jele, ha az ember a kánikulára hivatkozva mondja le az ehavi novellát? A Mozgónak még megírtam a Hónaplót (Mező Ferinek nagyon tetszett), az Új Szóba még elkészült a publicsek, de a Népszava Szép Szójába lemondtam az ehavi novellát.

Szombaton kirándultunk Ildikóékkal, ezúttal Saján volt az úticél. Ebben a huszti járási kis faluban már a szovjet időben is jelentős idegenforgalmi léte- sítmény működött a gyógyszanatórium formájá- ban, mostanra azonban gombamód elszaporodtak a magánüdülők, panziók, vendégváró víkendházak. Nem is akármilyenek.

Ez rövid utazás volt: csütörtök reggel indultunk és péntek este már itthon is voltunk. A fő úticél: a JAK műfordító tábora Nagykovácsiban, itt Éva volt aznap az egyik íróvendég. De haladjunk sorjában.

A csapi határátkelőnél kb. négyórás sor állt. Negyedórát vártunk, ez alatt meg sem moccant a sor, így gondoltunk egyet és elindultunk Beregszász felé, megpróbálkozunk az átkeléssel Kaszonynál vagy Asztélynál.

Befejeztük 2000±3 c. könyvem anyagának a korrektúrázását (Éva is végigolvasta). Ilyenkor persze mindig ugyanaz a pánik tör ki rajtam: nem jó ez a kézirat, hosszú, unalmas, túlírt. Kit érdekel, hogy hét éven át milyen naplójegyzetekben mennyit dohogtam, min füstölögtem, hogyan játszottam el ezerszer az okostojást.

Tegnap nagyon hangulatos estét töltöttünk Ildikóéknál. Új házuk udvarán kellemes teraszt alakítottak ki a hatalmas diófa alatt, voltaképp ezt meg a grillezőt mentünk felavatni. Hattól éjfélig beszélgettünk, közben kedvencemet, a rólam elnevezett Ballantine's  skót whiskyt iszogattuk (nevezetessége, hogy fiuk, Tamás vette első fizetéséből); volt sült finom krumpli és a kedvemért gomba, és bár a húsokban nem sok kárt tettem, egy szál vadászkolbászt jó étvággyal azért begyűrtem.

A hétvégén a 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje címen összegyűjtött naplójegyzeteimen végeztem el az utolsó simításokat, Éva segítségével. Több mint félmillió karakter, volt mit olvasni rajta. Leginkább félregépelésekre, névelírásokra, túl gyakori szóismétlésekre figyeltünk; akadt javítani való bőven. Én vagy száz idézőjelet és hárompontot is kiirtottam; ezek általában fölöslegesek, írás közben mégis állandóan rájár a kezem.