Őszintén szólva nem is emlékeztem már arra, hogy 2007-ben ilyen sok haikut írtam. Csak rakom, rakom fel sorba a versblogomra, és csak nem jutok a végére. No persze, feltehetném egyszerre az összest, de ha már bevezettem azt a gyakorlatot, hogy napi 1-2 frissítéssel tartom üdeségben azt a webhelyet, akkor most kár lenne változtatni rajta: a folyamatos olvasottság épp így tartható fenn. Ott található az összes limerikem, elhelyeztem már aforizmáim többségét is (C-dulok név alatt), a kis háromsorosok pedig kitartanak még egy ideig. A korábbiak lehívásában segítenek a rovatcímek, az újak meg mindig ott vannak legfelül.

Az unalom fehér masszája éppen túlcsordult a rozsdás bádogteknő peremén, amikor egy sugárhajtású gép hangja váratlanul feldübörgött, majd darabokra hullott valahol a magasban. Oresztész ijedtében elejtette a keverőlapátot, amelyre addig támaszkodott, felnézett, kereste a zaj forrását, de csak néhány varjat látott a mező felett, lassú körözésüket láthatóan nem zavarta meg az, ami őt egy pillanatra félelemmel töltötte el. Az ég tisztán és semmitől sem háboríttatva habzott odafent, hasonlatosan a teknőben bugyogó unalomhoz, amelynek kicsordult cseppjei megragadtak a környező fűszálakon. A fény felé ágaskodók egy ideig dacoltak sorsukkal, de a rájuk tapadt súly végül a talajra kényszerítette valamennyijüket. Oresztészt megnyugtatta, hogy a köröző varjak és az elfekvő fűszálak között  nem tud semmilyen párhuzamot vonni, felemelte a lapátot, állát támasztva rákönyökölt, és türelmesen várta tovább, hogy a fehér massza az istenek lábnyomává sűrűsödjön.  (PraePost)

A függöny sejtelmesen félrelebbent az ablakon, és az utcáról is látható vált a szobában ágaskodó nő alakja. Egy széken állt és a könyvespolc legfelső sorát igyekezett elérni, ott is Goethe díszkiadású Faustját. Ám az áhított könyvet nem érte el, lábujjhegyre is hiába állt, ezért az alsóbb polcok egyikéről emelt le egy vaskos szótárt, és anélkül, hogy a székről leszállt volna, a lába alá illesztette. Újra felegyenesedett, de még mindig hiányzott fél arasznyi ahhoz, hogy Goethét elérje. Most egy lexikonért nyúlt, maga alá tette, ismét ágaskodott, de mindhiába. Újabb szótár és enciklopédia következett, de a távolság ujjai hegyétől a Faustig alig látszott változni. Új és újabb vaskos köteteket illesztett lába alá, már kisebb könyvtorony tetején egyensúlyozott, és mégsem érte el célját. Oresztész bámulattal figyelte igyekezetét az utca túloldaláról mindaddig, amíg egy kósza fuvallat vissza nem lebbentette helyére a függönyt, ő folytathatta útját a vattacukorgyárba. (PraePost)

Békés Pál - Balla D. Károly

Vonatjegy

Amikor a vonatról leszállt, úgy érezte, hátrahagyta az időt, amely nélküle robog tovább. Mégsem sikerült megvetnie a lábát a mozdulatlanságban, mindig úgy érezte, mintha inogna alatta a talaj, mintha enyhén, végtelenül lassan hullámzanának léptei alatt az ismerős utak. Cipőjén egyre vastagabb lett az állandóság, nem változott semmi, amióta újra a poros, szegényes utcákat rótta. Azt sem tudta, hetek vagy hónapok teltek-e azóta, hogy visszatért szülővárosába, a szárnyvonal mentén árválkodó vasútállomás peronjára lépett, és elszenvedte a részeges állomásfőnök kutató, lenéző pillantását, mely éppen úgy tapogatta végig, mint évekkel korábban, az induláskor.

Új sorozatom népszerűségének és olvasóim szapora kattintásainak köszönhetően az egyik legnagyobb magyar linkajánló portálon - URLguru.hu - a blogomra mutató link vezeti a népszerűségi listát. Igaz, előtte a Legtöbbet nézett lista linkjei sorakoznak, de a Legnépszerűbb felsorolásban én vezetek. Ez pedig újabb olvasókat hoz annak a blogomban, amelyet - ugye emlékeztek! - a Kárpáti limerikek kedvéért indítottam, s amelybe utóbb haikukat és aforizmákat is elhelyeztem. Most arra teszek kísérletet, hogy limerik-formában írt sírversekkel tegyem tiszteletemet az élő magyar irodalom panteonjában. Eddig ezek készültek el (a lista frissül): Karafiáth Orsolya | Varró Dániel sírverse | Lackfi János sírverse | Grendel Lajos sírverse | Kukorelly Endre sírverse | Grecsó Krisztián sírverse | Várady Szabolcs sírverse.

A Kárpáti limerikek után új irodalmi projektumba kezdtem. Mint az előbbi, ez is azzal kezdődött, hogy különösebb előzetes megfontolás nélkül született pár hasonló jellegű íráskám, s miután úgy éreztem, ezek  nem sokkal azelőtt indított új irodalmi segédblogomon éreznék jól magukat, sorra fel is tettem őket a PraePostra. Csak ezután jött az ötlet, akár sorozat is lehetne a kis - na micsodákból is? A műfaji besorolással komoly gondom volt/van, jobb híján minimáknak neveztem el őket, de címkéül feltüntettem azt is, hogy kisnovella és koan. Persze a koan nem  igazán ilyen, de ha nagyon akarom, lehetnek ezek egy eddig nem létezett műfaj, a posztmodern koan létrehozására tett kísérletek is. Azt csak utólag vettem észre, hogy

Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:

(95 éve született Lőrincze Lajos - legyen ez az apropója alábbi szövegem közzétételének.)

Amiről beszélni szeretnék, egyetlen kérdés felvetése, inkább csak érintése, felröppentése anélkül, hogy a rám visszahulló problémák megválaszolására vállalkoznék. Ezt a kérdést ma Kárpátalján – és talán nem csak ott – egyszerűen nem illik feltenni, mert a kérdésfeltevés magának a kérdésnek a jogosultságát feltételezi, valamint azt, hogy esetleg igenlő és nemleges választ egyaránt lehet rá adni. Mivel azonban a határon túli magyar kisebbségek szószólói evidenciákban szeretnek gondolkozni (és nyilatkozni), magáról a kérdésről sem hallanak szívesen.

A felvétel nem új, jó régen készítette a budapesti DunaTV, párszor le is adták. Nemrégiben eszembe jutott, hogy megnézném újra - de hiába kerestem a tv archívumában. Most valaki feltette a YouTube-ra. Köszönet érte. Meg persze köszönet a színésznek és annak is, aki ezt a remek kis jazzt alá keverte - igazán szólhatna kicsit még tovább is.

Frissítés 2017: 

"Balla D. Ká..." Megszüntettük az ehhez a videóhoz tartozó YouTube-fiókot, mert több értesítés is érkezett harmadik felektől a szerzői jogok megsértése miatt.

Akkor ez ennyi volt. - Az éppen 25 éve írt vers szövege itt: A szó