internet és irodalom - nyomtatás vagy digitális, online és virtuális megjelenés, folyóirat, könyv, vita: Elek Tibor - BDK

Vita

 a nyomtatás, az internet, az élet és a (folyóirat)irodalom  viszonyáról

előzmények:

Vitazárás részemről egy héttel a vitanyitás után:

...alámerülni az Óceánba

«« Előzmény: Levelem Elek Tibornak - Bárka Online

 
Kedves Károly,

             köszönöm gratulációdat, mindazok nevében is, akiknek közük van a Bárka internetes változatának létrejöttéhez (hozzáértő, az internet világában nagy tapasztalatokkal rendelkező embertől ez különösen megtisztelő), és a jó szándékú, promóciónak is beillő leveledet. A méltó válaszadásra nem halogattam ez idáig az időt, hanem kerestem. S ezzel, az időhiány felemlítésével, már témánk közepébe is vágtam. Szinte minden embernek más-más az életmódja, munkabeosztása, mások a szokásai, például az olvasói, az internet használói. Tapasztalataim szerint az emberek többsége például különböző okok miatt nem engedheti meg magának, hogy egész nap (netán még éjszaka is) a számítógép előtt üljön és az internetet böngéssze. Hitem szerint nem is lenne jó, normális, egészséges, ha megengedhetné, vagy, ha megengedhetné, akkor így is tenne. Egyszerű példát mondok: lehet ma már a Körös-partot a számítógép monitorján is szemlélni (akár a www.barkaonline.hu frontoldalán), de én összehasonlíthatatlanul jobbnak gondolom, ha a valóságos Körös-parton ülve, netán még a horgászzsinórt is a vízbe lógatva, teszi ezt az ember. Attól tartok, hogy amikor Te az internet himnuszát zenged, akkor a saját élethelyzetedből, körülményeidből és személyes vonzalmadból indulsz ki, s abból próbálsz általánosítani. De inkább magamról beszélek, s magamról is csak azért és annyit, hogy az az egykori, általad idézett ominózus mondatom érthetőbbé váljon. Nagyjából ismered az élet és munkakörülményeimet, tudod hogy két-három munkakörben (pláne, ha azt is ideszámítom, hogy irodalomtörténész, kritikus is lennék; az online változat főszerkesztése csak hab a tortán) is igyekszem helytállni ahhoz, hogy egy nagyon szerény alsó középosztálybeli életmódot tudjak biztosítani magamnak és családomnak. Szerintem ez inkább általános manapság, mint rendhagyó. Ugyanakkor minden munkám valahogyan az irodalommal függ össze, s egyre inkább igénybe veszi az internet áldásos segítségét. Így volt ez már akkor is, amikor kicsúszott a számon az a mondat. Szerteágazó tevékenységem következtében állandó időhiánnyal küszködöm (azt hiszem, ebben sem állok egyedül, most, a hétvégén is, két sürgős, számomra is fontos, határidős munkát szorítottam háttérbe, hogy végre válaszolhassak neked), ennek következtében az internetet rendkívül célirányosan használom, csak azoknak a híreknek, információknak, szövegeknek a megszerzésére, amikre éppen szükségem van. Nem olvasok blogokat, internetes naplókat, nem levelezek különböző seitokon (a három e-mail címemre érkező, többnyire hivatalinak számító leveleket is alig győzöm megválaszolni, tapasztalhattad már magad is, ezért nem megyek föl az iwiw-re sem), nem keresgélek különböző honlapokon, csak úgy jókedvemben. Nem szórakozom az internet révén, sok mindenre nem használom, amire más igen, csupán munkaeszköz számomra (s feltételezem, hogy sokan vagyunk ezzel így). Egyrészt, mert nem érek rá, másrészt, mert nem akarok az internet rabjává válni. Látom, különböző példákon keresztül, hogy olyan ez is, mint bármely más időrabló és egészségkárosító szenvedély. Ezért fogalmazhattam valamikor azt a dühös, indulatos, csupán a személyes érzelmeimről árulkodó mondatot, amit véletlenül sem ismételnék meg, miközben továbbra is fenntartom abban az értelemben, hogy véletlenül sem szeretnék az internet kiszolgáltatottja lenni. Nap mint nap meg kell vele küzdenem, érzem, ahogy megpróbál engem is behálózni. Érzem, hogy a Te leveled is egy csapda helyzet, amibe ezúttal szándékosan lépek bele. De ezzel együtt, csak azért is….

            Nem az én internethez való viszonyom megváltozásának következménye tehát az, hogy a Bárka folyóiratnak elkészítettük az internetes magazin változatát, hanem valóban egy újabb eszköz keresése, felhasználása annak érdekében, hogy eljussunk olvasóinkhoz, hogy a kortárs magyar irodalmat népszerűsítsük. S valóban azért hoztuk létre, hogy olyan tartalmakat is eljuttassunk olvasóinkhoz, amelyeket a nyomtatott változatban nehéz vagy nehezebb lenne, s valóban azért is, hogy nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk szerzőinknek. Amit a hangsúlyok módosulásáról, új kontextusokról, visszacsatolásokról írsz, abban természetesen igazad van, s ezzel mi is tisztában vagyunk. S amit még kiemelnék, hangsúlyoznék ezzel összefüggésben, az a gyorsaság. Egy friss példánkat hadd osszam meg veled ennek kapcsán. Január 3-án este 9 órakor kaptam a hírt, hogy kedves szerzőnk, Nagy Gáspár meghalt. Régóta tudtam, hogy súlyos beteg, ezért a megdöbbenés és a gyász első percei után azonnal képes voltam cselekedni annak érdekében, hogy Szabó Tibor barátom és szerkesztőtársam, mindent félre tevő, technikai közreműködése révén hajnali fél egykor már méltó módon emlékezzünk meg a Bárka-díjas költőről. Egy kéthavonta megjelenő folyóirat szerkesztőjeként nagyon furcsa, szinte mellbevágó élmény volt megtapasztalni, hogy egy internetes magazin szerkesztője mire lehet képes, még ha nem is jutott eszembe az, hogy olvasók tucatjai ülnének a monitor előtt, meredten bámulva azt, arra várva, hogy mikor a számol be a www.barkaonline.hu a szomorú hírről. S messzemenő következtetéseket sem akarok levonni ebből a példából, mert egyáltalán nem biztos, hogy más esetben is hasonlóképpen tudunk, akarunk majd reagálni, (főként, hogy nem tudunk és nem is akarunk ott ülni folyton a gép előtt), hogy lesz megfelelő anyag az archívumunkban stb. De az igazad megerősítésére talán alkalmas ez a példa is. (Miközben az én személyes helyzetemre és az internethez való viszonyomra az is jó példa lehet, hogy napokig kellett keresnem az időt ennek a levélnek a megírására.)

            Ugyanakkor korántsem gondolom, hogy igazad lenne akkor, amikor arról írsz, jobb (lenne) a Bárkát a neten olvasni, mint a nyomtatott változatban. Pontosabban inkább azt állítom, hogy ez a bevezetőmben említett szokások és körülmények függvénye. Elfogadom, hogy számodra jobb, de számomra nem, meg is őrülnék, ha minden szöveget a monitorról kellene elolvasnom (a könyvekről nem is szólva), így is tönkre van már a gerincem is, a szemem is. Többek között azért tettük közzé a Bárkában is már vagy két éve, hogy meg nem rendelt kéziratokat nem fogadunk elektronikus formában, hogy legalább azokat ne kelljen a számítógépről olvasni. Másrészt nem mindenkinek, nem minden olvasónknak, szerzőnknek áll módjában internetet használni, még mindig vannak olyan szerzőink, akik még a szövegeiket is írógéppel írják (ami nem kis gond egyébként egy titkárnő nélküli szerkesztőség számára). Harmadrészt nem mindenhol lehet számítógépet olvasni, például a vonaton vagy a budin sem, miközben a Bárkát igen, ahogy Grecsó kolléga fogalmazott a minap. Azóta rájöttem, hogy sajnos már ott is, ha van az embernek egy jó laptopja, de azért ez nem igazán jellemző még, nekem sincs például, így a budira folyóirattal járok, időnként. De láttam én már buszon utazó, egyik kézzel kapaszkodó, a másikban folyóiratot tartó embert is, vagy játszótéri padon ülő, a homokozóban játszó gyerekére vigyázó anyuka kezében is folyóiratot, számítógépet viszont még nem. Nem folytatom ezt a gondolatsort. S abban sincs igazad, hogy a neten bármi szöveg hozzáférhető. Én például olyan olvasóként, aki régebbi folyóiratokban, könyvekben is keresgél, bizony, többször fordulok a megyei könyvtárhoz vagy a sajátomhoz, hiszen esélyem sem lenne a neten fellelni azt, amit keresek. Állításaid végkövetkeztetése az lehetne, hogy felesleges minden folyóirat és könyv, bezárhatnak a könyvtárak is lassan, úgy is felkerül majd minden a netre. Hát, ezt nem biztos, hogy megérjük, de inkább ne is. Térjünk is vissza a Bárkához! Rajtad kívül nehezen tudok elképzelni olyan olvasót, aki örömmel olvasná a neten a legutóbbi 2006/6-os számunkból például Németh Zoltán, Odorics Ferenc, Szilasi László egyébként fontos tanulmányait. De ha akarná, sem tudná még olvasni a honlapunkról, mert csak azután tesszük fel, ha már nem kapható a piacon, és ez a továbbiakban is így lesz. Sőt, azon is gondolkodunk, hogy ne maradjunk-e meg a PDF-változatnál, amihez kevesen tudnak még hozzáférni, ezzel is védve folyóiratunk nyomtatott formáját, s támogatva az azt őrző könyvtárakat. Épp ezért azt állítom, hogy igenis érdemes megvenni, sőt a biztosabb hozzájutás érdekében megrendelni a Bárkát. Képzeld el, épp a napokban érkezett a kérdés egyik megrendelőnktől, gondolom, azért nem a te leveled hatására, hogy érdemes-e ezek után megrendelni a Bárkát. Naná. Arról nem szólva, hogy a folyóiratokat támogató intézmények alapkérdése a nyomott és eladott példányszám, mintha bármi is következne ebből (lásd a sokszor hivatkozott Nyugat példáját!). S akkor, az általad is felvetett látogatottsági mérőszámról. Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni. Lehet ez is egy szempont a megítélésükkor, sok egyéb mellett, de legalább a szakmabelieknél és a szakmai okokból támogatóknál nem lenne szabad ennek az első helyen állni. Hiszen jól tudjuk mennyire csalóka ez, miközben annyiféle módon befolyásolható és manipulálható. De én abból sem vonnék le messzemenő következtetéseket, hogy a Bárka eddig nyomtatott 900 példányához képest az internetes változatát egyetlen hét alatt 2100-an látogatták. Mit jelent ez? Majdnem semmit. Hiszen voltak nyilván, akik többször visszatértek hozzá, ami olyan, mintha többször kézbe vennék a folyóiratot, s még akkor sem biztos, hogy egy-egy írásnak nagyobb lett az olvasottsága, mintha könyvtárakban olvasnák. De, persze, nem akarom én azt állítani, hogy nem lehet, nem lesz nagyobb, inkább csak azt javaslom, hogy hagyjuk a fenébe az ilyen mutatókat! A végén majd azon kezdünk el versenyezni, hogy kinek a honlapját olvassák többen. Még szerencse, hogy nem nagyon van kivel. Egyelőre.

            Kedves Károly, befejezem ezt a hosszúra nyúlt, igazán nem az internetre való levelet, pedig tudnám még ragozni mondandómat. Téged ismerve, azt is sejtem, hogy Te is tudnád egy még hosszabb levélben továbbgörgetni a témát. Mégis azt javaslom, hogy hallgassunk mi most már egy kicsit. Vagy egy jó nagyot. Lehetővé téve mások számára, hogy ha van mondandójuk, bekapcsolódhassanak kettőnk vitájába…

             Barátsággal üdvözöllek:

Elek Tibor

Folytatás: Vitaoldal a BárkaOnlin keretében | Vitaoldal a BDK.BLOG.HU-n

Irodalom és internet - honlap

Volt

Tegnap a DunaTV különleges csemegével szolgált, Arsen Anton Ostojić különös hangulatú filmjét vetítették, a Ta divna splitska noć címűt (Az a csodálatos spliti éjszaka). A horvát rendező világa egyszerre kegyetlenül durva és emelkedetten költői, brutális és mégis nagyon érzékenyen, finoman megrajzolt.

A szilveszter éjszakán Splitben játszódó történet háromszor kezdődik újra, mindhárom eseménysor ugyanarra a kulminációra fut ki: pontban éjfélkor valaki meghal. Az átejtő és áteljett kisstílű drogdílert szeretőjének a kisfia lövi le, a szerelmi csalódásában vigasztalhatatlan, és az épp most prostituálódó drogfüggő lányban örömét nem lelő színesbőrű amerikai matróz légyott helyett szájbalövi magát, a szerelmeskedésre ajzószerrel rásegítő párocska pedig a tetőre mászik fel, s a fiú onnan "száll el". Ezt az utolsó halált a rendező már nem mutatja be a maga nyersességében, a fiú mámorában azt hiszi, hogy repülni fog, és a néző sem lát mást, mint a tűzijátékos eget.

A történet három szála szépen össze van szőve, események, szereplők és helyszínek időről időre érintkeznek, miközben minden halad a maga elkerülhetetlen, végzetes útján, hogy amikor a város főterén zajló rockkoncert csúcspontján az énekes sztár (egyben a drogfőnök) visszaszámolja a másodperceket, akkor éjfélkor mindenütt bekövetkezhessen a tragédia.

A motívumok a zseniális szerkesztésnek köszönhetően túlmutatnak magukon, a konkrét helyen és időben zajló történések kiemelkednek primér közegükből, a filozófiai értelemben vett élet bonyolult kegyetlenségét példázzák. Kis csalásokból épülnek fel a nagy hazugságok, apró csínyekből lesznek a végtelen bűnök, ártatlannak látszó apróságokból  áll össze a visszavonhatatlanul hatalmas halál. Térben és időben minden ugyanabba az éhes és jóllakathatatlan, mindent elemésztő garatba torkollik, szerelmet és élvezetet, örömöt és boldogságot egyaránt ledarál a kikerülhetetlen bekövetkezés, hogy végül megmutatkozzon a csalárd módon kicsikart, droggal vagy lopott szerelemmel megszerzett mámor érvénytelensége, üressége, látszat-volta: boldogság helyet halál, átélhető öröm helyett a semmibe pöffenő színtelen petárdák.

Van

Keisz Gellért barátunkat nem először ihleti meg Éva egy-egy novellája. Most tettem fel honlapunkra A fű kinő címűt, Geli ezt a képet küldte hozzá; naná, hogy odatettem a novella alá - a kettőt együtt ajánlom befogadásra.

Közben arra is rájöttem, hogy amit a képen hamarább lehet felfedezni, mint a valódi kakast, voltaképpen az is kakas, legalábbis a kisfiúkét minálunk sok helyen így hívják. Így hát a férfiölből voltaképp két kakas emeli fel a fejét.

*

Ezen a héten Balogh Robi volt a Litera naplóírója. Nagyon jók a szövegei, egyszer szórakoztatóan szellemesek, máskor elgondolkodtatóan mélyek, nem ritkán fájóan őszinték. Az utolsók még csak ezután kerülnek fel a honlapra, senki nem késett le semmiről, tessék olvasni: Balogh Robert a Literán.

Lesz