Új sorozatom népszerűségének és olvasóim szapora kattintásainak köszönhetően az egyik legnagyobb magyar linkajánló portálon - URLguru.hu - a blogomra mutató link vezeti a népszerűségi listát. Igaz, előtte a Legtöbbet nézett lista linkjei sorakoznak, de a Legnépszerűbb felsorolásban én vezetek. Ez pedig újabb olvasókat hoz annak a blogomban, amelyet - ugye emlékeztek! - a Kárpáti limerikek kedvéért indítottam, s amelybe utóbb haikukat és aforizmákat is elhelyeztem. Most arra teszek kísérletet, hogy limerik-formában írt sírversekkel tegyem tiszteletemet az élő magyar irodalom panteonjában. Eddig ezek készültek el (a lista frissül): Karafiáth Orsolya | Varró Dániel sírverse | Lackfi János sírverse | Grendel Lajos sírverse | Kukorelly Endre sírverse | Grecsó Krisztián sírverse | Várady Szabolcs sírverse.

A Kárpáti limerikek után új irodalmi projektumba kezdtem. Mint az előbbi, ez is azzal kezdődött, hogy különösebb előzetes megfontolás nélkül született pár hasonló jellegű íráskám, s miután úgy éreztem, ezek  nem sokkal azelőtt indított új irodalmi segédblogomon éreznék jól magukat, sorra fel is tettem őket a PraePostra. Csak ezután jött az ötlet, akár sorozat is lehetne a kis - na micsodákból is? A műfaji besorolással komoly gondom volt/van, jobb híján minimáknak neveztem el őket, de címkéül feltüntettem azt is, hogy kisnovella és koan. Persze a koan nem  igazán ilyen, de ha nagyon akarom, lehetnek ezek egy eddig nem létezett műfaj, a posztmodern koan létrehozására tett kísérletek is. Azt csak utólag vettem észre, hogy

Íme, így kell a központi ukrán médiában egyszerre gúnyt űzni a magyarokból és az ukrán himnuszból. Rég láttam ekkora faszságot!
A videó:

Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:

(95 éve született Lőrincze Lajos - legyen ez az apropója alábbi szövegem közzétételének.)

Amiről beszélni szeretnék, egyetlen kérdés felvetése, inkább csak érintése, felröppentése anélkül, hogy a rám visszahulló problémák megválaszolására vállalkoznék. Ezt a kérdést ma Kárpátalján – és talán nem csak ott – egyszerűen nem illik feltenni, mert a kérdésfeltevés magának a kérdésnek a jogosultságát feltételezi, valamint azt, hogy esetleg igenlő és nemleges választ egyaránt lehet rá adni. Mivel azonban a határon túli magyar kisebbségek szószólói evidenciákban szeretnek gondolkozni (és nyilatkozni), magáról a kérdésről sem hallanak szívesen.

2000-es naplójegyzeteim tanúsága szerint az év szeptemberétől rendelkezik a Vár u. 8. internethozzáféréssel, novemberre pedig az akkor 15 éves Kolos fiammal elkészítettük a (tudtommal) legelső kárpátaljai magyar honlapot. Emlékszem, varázslatos érzés volt átélni a pillanatot, amikor először "jött le az éterből" az, amit mi a padlásszobánkban összefabrikáltunk. Annak a ténynek a tudatosulása, hogy ezt az odalt bárhol bárki a világon ugyanígy láthatja, szédítő távlatokat nyitott előttem, rádöbbentem, hogy a leghatékonyabb publikációs lehetőség birtokába jutottam. December végére már elkészítettem az első irodalmi honlapot (NetPánSíp), 2001. januárjában pedig elkezdtem építeni az akkor UngParty NetCafénak nevezett, hamar kiterebélyesedő rendszert.

Betegesen halmozom a blogokat. Nem is tudom, a PraePost hanyadik. Azt viszont tudom, miért indítottam. Hogy új olvasókhoz jussanak el szövegeim, s hogy legyen egy tisztán irodalmi webhelyem, amely markánsan elüt mind ettől a komplexnek nevezett főblogtól, mind írói oldalamtól, utóbbitól például abban, hogy inkább műhelyként, kísérleti terepként működik (míg az írói oldal afféle alkotói archívum szerepét játssza). A PraePostra "apokrif" szövegek is felkerülnek, mint amilyen például az Angyalgödör. Ennek érdekessége az, hogy ebben a formájában ez a novella soha nem jelent meg - mégis ismerős lehet. Teszek is egy tétova kísérletet arra, hogy feladványt formáljak a közlésből: akinek van tippje, hol találkozhatott ezzel a szöveggel, ne késlekedjen ezt hozzászólás formájában közölni.

Fiatal kritikusunk Maria Vargas Llosa friss Nobel-díja kapcsán a blogjában párhuzamot von a dél-amerikai irodalom felfedezése és a kárpátaljai magyar irodalomnak „a baloldali irodalomesztétika” általi fel nem fedezése között – előbbinek örül, utóbbit kárhoztatja.

     Bár az elmúlt években, ahogy fogalmazni szoktam, mentálhigiéniai okokból távol tartom magam kis literatúránk belügyeitől, ezúttal nem tudtam megállni, hogy szó nélkül hagyjam a szerintem súlyos tévedést, az értékek összemosását, a súlyukban összehasonlíthatatlan dolgok közti párhuzamvonást. Az ifjú kolléga felkapja a vizet, jól kioszt; éles szavakkal illet azért, amiért kifaroltam kis irodalmunkból (szerinte hátba is támadtam). Igaz, a végén bocsánatot kér kirohanásáért.

A felvétel nem új, jó régen készítette a budapesti DunaTV, párszor le is adták. Nemrégiben eszembe jutott, hogy megnézném újra - de hiába kerestem a tv archívumában. Most valaki feltette a YouTube-ra. Köszönet érte. Meg persze köszönet a színésznek és annak is, aki ezt a remek kis jazzt alá keverte - igazán szólhatna kicsit még tovább is.

Frissítés 2017: 

"Balla D. Ká..." Megszüntettük az ehhez a videóhoz tartozó YouTube-fiókot, mert több értesítés is érkezett harmadik felektől a szerzői jogok megsértése miatt.

Akkor ez ennyi volt. - Az éppen 25 éve írt vers szövege itt: A szó