Ritkán szoktam ilyen megkereséseket közhírré tenni, inkább újságokhoz vagy egyetlen hírportálunk Keresem a gyökereimet topikjához utalom a nálam jelentkezőket, most csak azért teszek kivételt, mert mind a mellékelt 2 fotó, mind a küldött levél igen bájos. Ezen persze mást-mást értek a felvételek és a megkereső szöveg esetében. Utóbbi különösen azért figyelemre méltó, mert szerzője írónak mondja magát. Íme:

Örömömre a Könyvesblogra is kitették a Literán nemrégiben megjelent, új könyvem okán velem készült interjút. Ez több olvasót és esetleg sok hozzászólást is jelenthet; kíváncsian várom. Sejtésem szerint lesznek, akik megjegyzést fűznek például ehhez a véleményemhez: "Számomra nem kétséges, hogy a Gutenberg-galaxist felváltja a Neumann-univerzum, még ha egy ideig párhuzamosan léteznek is. Az internetre helyezett digitális anyag már ma óriási szerepet játszik a tudományos kutatásokban, az netes világarchívum már most is a felhalmozott ismereteknek a legnagyobb tárháza. Az információszerzésnek és -nyújtásnak a világháló a leghatékonyabb és legdemokratikusabb eszköze, a kollektív tudás birodalma, a tartalommegosztás legfontosabb színtere. Be fog következni az idő, amikor a nyomtatott könyv ritka kuriózumnak fog számítani, a könyvtárak múzeumokká válnak és unokáink nemzedéke már maroknyi gépek monitorjáról fogja olvasni írásainkat..."

A négylevelű lóhere addig-addig rettegett attól, hogy valaki egyszer megtalálja, letépi és szerencséjét kéri rajta számon, míg idővel beleunt az örökös félelembe, amely előbb alaktalan szorongássá vált, majd átcsapott szelíd kívánságba, ó bárcsak találna rá valaki és préselné le a családi Bibliában, legjobb tudása szerint hozna neki szerencsét, sóhajtotta, mígnem vágya előbb sóvár epekedéssé, majd olyan türelmetlen és erőszakos követeléssé vált, hogy amikor végre érte nyúlt egy kéz az illatos réten, akkor véresre harapta a húsos ujjbögyöket éles fogaival, amelyeket közös erőfeszítéssel növesztett rajta a félelem, a vágy és a magány.

Azért az elég ciki, ha egy helyi lapban az jelenik meg, hogy "Hévízen pihent Balla D. Károly író". Ami persze voltaképp igaz, még az is, hogy köszöntem jól voltam, de a dolognak van valami erőteljes bulvár-íze. Pedig az interjút én adtam jó kedvvel, szó van benne a Lilla-díjról meg virtuális öngyilkosságomról, de címbe kiemelve, hogy ott nyaraltam, én, az író - ez azért szerintem mégsem hír. Vagy legalábbis nem irodalmi hír. De nem is bulvárhír, mert ahhoz meg sokak által ismert "sztárnak" kellene lennem, ami viszont nem vagyok. Különben én egy másik címet javasoltam az újságírónak; más miatt ugyan, de az is legalább ilyen rossz.

Kilátások egy halott naplójából

 Egy manzárdőr feljegyzéseiből, 2007. szeptember

Balatonfüredre érkezni kicsit mindig ünnep. És nemcsak azért, mert őszönte itt irodalmi ünnepélyen  lehet részt venni – Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőtalálkozó – , hanem azért is, mert a városnak így szeptemberben van valami emelkedettsége, fennköltsége. A gatyás-bikinis strandolók épp úgy eltűnnek ilyenkorra, mint a városközpontban fürdőköpenyben grasszálók, a fémes csillogású tavat elegáns vitorlások uralják, a tihanyi apátság magasztosan emelkedik a táj fölé, a Tagore-sétány hársai méltósággal dacolnak a szokatlanul éles széllel.

Amikor azon vette észtre magát, hogy öt mondata közül háromban szerepel a "hopp", a "loccs" és a "blugybugy", akkor rádöbbent, hogy a hangutánzó szavak túlzott használatából eredő akusztikai élmény soha nem lehet arányban azzal a veszteséggel, amely az eredendő hangzás természetessége és a szavakkal történt visszaidézés másodlagos volta között adódik - ezért, ahelyett, hogy kihúzta volna a szövegből a kérdéses hangutánzókat, egyszer s mindenkorra felhagyott azzal a kísérlettel, hogy  vízbefulladásának az élményét megörökítse.

Nemrégiben hosszan cikkeztem arról, hogy szűkebb környezetemben meglehetős az idegenkedés az internet iránt, és ezt érteni vélem. Legfőbb oka nyilván a megfelelő ismeretek és tapasztalatok hiánya. Ahol még alig terjedt el a világháló, ott sokan képzelik valami ködös és gyanús dolognak, ördögi mesterkedésnek. De akiben nincs rosszindulat, az se igazán tudja, eszik-e vagy isszák. Velem megtörtént már, hogy festő barátom pár napra kölcsön akarta kérni a honlapomat. Mivel neki nincsen számítógépe, ezért elkérné tőlem a honlapot, mondta, hogy otthon kényelmesen elolvashassa. Aztán becsszóra visszahozza.

Média - sajtó - hamis tartalom. Tudtommal a kárpátaljai magyar sajtóban még nem jelent meg olyan anyag, amely médiahack eredményének tekinthető: forrása egy videó, terjedt mobiltelefonokon, laptopról tabletre vándorol, megírta az újság, cáfolták e-mailben.

Mindhárom fontosabb sajtóorgánumunk foglalkozott vele, és túlterjedt Kárpátalja határain is. Magyarázat helyett a linkek: [frissítés: néhány évvel később a linkek némelyike már nem hozta be a várt weboldalakat, a videotartalom is eltűnt így eltávolítottam őket]

Mivel közvetlenül az elutazásunk előtti napon vetítették, kellőképpen nem tudtam körberajongani a velem-rólam készült portréfilmet (és persze magamat). Azóta, évi.-nek hála, a neten több helyen is megnézhető a Medgyesi Gabriella  (rendező), Virág Anita (szerkesztő) és Sibalin György (operatőr) készítette 40 perces film (öt részre tagolva).  ...Ahogy Páger Antal mondta, amikor megnézte a Hattyúdalt: én is teljesen a hatásom alá kerültem. - Betűzöm hát ide is a videókat a YouTube-ról.