Olvasom, hogy valanikor a 60-as évek közepén "Kassák levelében nyájas udvariassággal igyekezett rávenni Kádár Jánost, hogy engedélyezzen neki egy nagyszabású tárlatot." Nem, eszem ágában sincs ezért akár csak a legkisebb mértékben is megítélni a nagyar avantgard nagy mesterét. A dolog egyfelől igen komikus, másfelől nagyon szomorú, de mindenképpen sokat elmond arról az abszurd rendszerről, amelyben egy Kassák formátumú művész arra kényszerült, hogy a pártvezérnek gazsuláljon. Már csak azért sem vethetek rá követ, mert hasonló bűnt én is elkövettem, igaz, nem 80, hanem 22 évesen: amikor megjelent első kötetem, az Álmodj zenét, apám javaslatára dedikáltam egy példányt Kádár János részére, amelyet ő, apám, el is postázott az általa személyesen ismert és mai napig nagyra becsült államférfinak.

Már látta őket, ahogy fejüket felszegve menetelnek azokban a szűk járatokban, amelyeknek nincs kezdetük és nincsen végük, nem indulnak sehonnan és nem vezetnek sehová, csupán és kizárólag a menetelésnek mint ok és cél nélkül való állandóságnak a helyéül szolgálnak, annak a felszegett fejű menetelésnek a helyéül, amelynek ugyan egyáltalán nem szükségszerű folyománya a hirtelen váratlanság, mégis feltartóztathatatlanul bekövetkezik az állandóság utáni alig észrevehető mozzanat, amikor - mintegy az oktalanságot és céltalanságot igazoló gesztusként - a korábban magasba emelt tekintetek hirtelen és váratlanul mind egyszerre a bakancsok taposta agyagos sárba sunyítanak.

Szép deli legény Kolosunkat több mint egyhavi kórházi kezelés után március 16-án megműtötték. Súlyos mellhártya-gyulladása vezetett ide, de a sebész szerint a most eltávolításra került gennygóc hónapokkal ezelőtt, tavaly év végén keletkezett. Holott aktuális megbetegedése előtt Kolosnak nem voltak erre utaló tünetei. Bárhogy is: egy öt órás igen komoly műtét keretében most kitisztították mellhártyája és tüdeje fertőzött részét. Aránylag jól viselte a beavatkozást és a körülményekhez képest jól van - de az operáció utáni 2-3 nap még kritikusnak számít, a felépülés pedig igen hosszadalmasnak ígérkezik. Éva, amikor csak lehetséges, vele van, nemkülönben hűséges barátja, Csaba, aki igazán sokat segít Évának a Kolos körüli teendőkben.

Ha a Google keresőbe (amelyet szívem szerint mostantól inkább "latin nevén" emlegetnék) beütjük az akrosztichon szót, az első találati oldalon előbb persze a kifejezés meghatározásai, értelmezései sorakoznak, ám az első olyan találat, amely magára egy akrosztichon-versre mutat, az éppenséggel az én írói oldalamra vezet, ami azért meglepő, mert ezt a szájtot alig pár hónapja indítottam, és a nevezett vers - Kettős akrosztichon - alig néhány hete van fenn - és lám, a keresőrendszer nemcsak hogy megtalálta, hanem előkelő helyen szerepelteti is (holott ezúttal semmilyen honlapoptimalizáló trükköt nem vetettem be). Most persze egyfelől nem állhatom meg, hogy az érintett és egy sokkal korábbi akrosztichonomat e helyütt közreadjam, másfelől megfigyeljem, hogy a jelen poszt mikor jelenik meg a találati lista élén (merthogy ez szerintem be fog következni, engem nagyon szeret a Gugula). De lássuk előbb az Orbán Ottó és a Tristan Tzara nevére írt akrosztichonjaimat:

Megjött a Forrás ehavi száma, benne két angol szonettem - most örömmel közre is adom őket. Aggódtam, amikor kiderült, a márciusi számban jelennek meg, nem gondoltam, hogy a hóesés motívuma újra aktuális lesz.

Most, hogy webre helyeztem a Magyarul beszélő magyarok teljes anyagát (az írások többségét külön oldalként is, valamit a teljes tartalmat letölthető és megnyitható .pdf-formátumban), végig is olvastam a 2000 és 2006 között keletkezett esszéket, publicisztikákat, kritikákat. Először is azt kellett megállapítanom, mennyire eltávolodtam mindattól, ami ezekben az években szenvedélyesen foglalkoztatott. Másodjára annak is újra tisztázódnia kellett bennem, hogyan is kerültem kívülre, mivel is rekesztettem ki magamat a kárpátaljai magyar köz- és kulturális életből. (A kirekedést, persze, bizonyos magam-szándékú kivonulás időben megelőzte).

Mint emlékezhettek rá, a Pilinszky-projektum már könyv alakjábanban is megjelent, az egyes szonetteket azonban csupán abban az ütemben adom itt közre, ahogy a Debreceni Disputa megjelenteti őket. Most hozta a posta az idei februári számukat, benne a második sorozat 11. és 12. szonettje. Íme:

Minden kép pixelekre (képpontokra) bontható, és elvben nincsen akadálya annak, hogy bármilyen háromdimenziós képet fényes LED-pixelek révén megjelenítsünk a felettünk elterülő éjszakai égbolton. A kérdés csupán az, hogy az egyes fénydiódákat hogyan helyezzük fel a megfelelő helyre. Pláne úgy, hogy átmozgatásukkal új és új ábrákat tegyünk láthatóvá. A Flyfire projektum szerint ezt miniatűr helikopterekkel lehet megoldani, azaz úgy, hogy minden mesterséges szentjánosbogárra propellert szerelünk.