Hosszas hezitálás után regisztráltam a Facebook közösségi oldalon. A tegnapi napom jó részét rászántam arra, hogy felkeressem az ismerőseimet, közel százat elsőre találtam is, közülük eddig 55-en igazolták vissza az ismeretséget, egy nap alatt ez szép eredmény. Még csak ismerkedem a rendszerrel, de az például nagyon tetszik, hogy a blogom bejegyzéseinek az annotációját is meg tudom az oldalamon jeleníteni (és ez az ismerőseimnél is látható). Külön jegyzetek írására is lehetőség van, meg üzenésre, meg fotók, linkek és mindenfélék megosztására - átláthatatlanul sok lehetőség, funkció, alkalmazás. Aki itt is követni akar, regisztrálnia kell, de valamennyit anélkül is láthat belőlem itt: Balla D. Károly. Facebook-tagok pedig itt nézhetik meg az adatlapomat - és jelölhetnek ismerősnek: Balla D. Károly

A koldusasszonyunk ma kicsit korábban jött, még nem keltünk fel. Pedig ideje lenne: hosszú út előtt állunk. A kávét persze már megittuk, Éva lelibbent a konyhába, megfőzte, felhozta – de ilyenkor még kicsit ágyból tévézünk. Én nehezebben ébredek, inkább csak hallgatom félálomban a szuszogó műsorvezető hosszú felvezetőit és a riportalanyok ehhez képest gyakran rövidnek tűnő válaszait. Éva egyik kezében a távirányító, a másikkal masszírozza a homlokomat, tarkómat – ez nekem végtelenül jólesik. Bő évtizede állandó reggeli fejfájásom miatt alakult ki kis procedúránk, akkoriban szinte minden napom migrénnel kezdődött, a kávé és a masszázs együtt enyhített rajta. Főfájásaim két éve szerencsésen elmaradtak, de a kezelésre úgy rászoktam, hogy önző mód azóta is nemcsak elfogadom, hanem el is várom. Érdekes, hogy miközben orrnyergem vagy nyakszirtem erőteljes nyomkodásnak van kitéve, remekül el tudok szenderedni. A csengetést sem hallom meg, arra riadok, hogy Éva kipattan az ágyból.

magyar és digitális - Esküszöm, hogy nem beszéltem össze az Országos Széchényi Könyvtárral, mégis egyazon napon tettünk hasonló, bár közel sem azonos horderejű bejelentést. Én arra hívtam fel olvasóim figyelmét, hogy blogomból immáron elérhető a régi Ungvárt ábrázoló képeim száznál több darabból álló gyűjteménye, az OSZK igazgatója pedig bejelentette a Magyar Digitális Képkönyvtár indulását (részletek itt). A hír estefelé jelent meg, egy órávval később hiába próbáltam mintegy 40 percen keresztül megnyitni az oldalt, nem sikerült - gondolom: a nagy terhelés miatt. Ma reggel már több sikerrel játrtam, bár a 40 ezer dokumentumot tartalmazó rendszer most is eléggé lassú. Viszont kétség kívül igen hasznos és értékes archívum, ha még vannak is hiányosságai. (Egy apróság: főoldalának címe péládul nem jelenik meg a böngésző címsorában). Találomra rákerestem néhány dologra. Kedvenc Unicum-plakátomat nem leltem, ungvári fotót is alig, viszont a beregszászi állomásról és a régi zsinagógáról ezeket a szép képeslapokat találtam:

A képek nézettségéből ítélve úgy látom, még nem fedeztétek fel blogom legújabb szolgáltatását: néhány napja a jobb hasáb legalján látható ablakból indulva végignézhetitek a régi Ungvárt ábrázoló, száznál több darabból álló  képgyűjteményemet. A nyilakra kattintva haladhattok előre-hátra, magára a képre kattintva pedig megnézhetitek nagyban az Inda-fotó rendszerében (és persze ott is lehet aztán lépkedni).

Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogenjében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelynek tagjai magyar állampolgárként területén élnek. Vajon hogyan esne a határon túli magyarokért oly annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok pedig kijelentenék, hogy Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, Ukrajna az ukránoké?

A magyar internetet is megjárta a hír, miszerint bizonyos Rob Matthews elkészítette a Wikipédia legkeresettebb kiemelt cikkeinek 5000 oldalas nyomtatott változatát. A szerzőt az első közlések egyikében tévesen a Wikipédia atyjának nevezték, ezt aztán más webhelyek is átvették. Az alapos  tévedés onnan eredhet, hogy a Wiki tényleges atyja, Jimmy Wales évekkel ezelőtt bejelentette tervét, miszerint nyomtatott formában is kiadná a netes enciklopédiát (illetve hát annak egy töredékét; a terv megvalósulásáról nem tudok), valamint arról is olvashattunk, hogy egy német kiadó rövidesen valóban kiadja a német wiki 50000 legfontosabb szócikkét könyv alakban (erről korábban, más forrásra hivatkozva, írtam). De itt valami egészen másról van szó! A fiatal designer (amennyire utána tudtam nézni: a Brightoni Egyetem végzőse!) látványprojektként és csak egyetlen példányban, mintegy műtárgyként nyomtatta ki és kötötte kemény fedélbe a wiki harmadfélezer legolvasottabb kiemelt cikkét. Az ötlet figyelemfelkeltő és elgondolkodtató, de értelemszerűen semmilyen közvetlen köze nincsen a wiki atyjának vagy másoknak a tényleges kiadói terveihez.

Negyven éve annak, hogy John Lennon és Yoko Ono politikai performanszt kerekített nászútjából. Előbb az amszterdami Hilton hotelben, majd a montreáli Queen Elisabeth szállodában hirdették a békét nászi ágyba bújva bed-in for peace akciójuk jegyében. Az utóbbi helyszínen készült fotón jól látható Lennon saját kezű, filctollal írt francia nyelvű plakátja - L'Amour Et La Paix - amely most mesés áron (a becsült érték 49-65 ezer $) kerül kalapács alá a Christie's aukciósház árverésén Londonban július 1-jén. A legedás muzsikus egyébként ekkor és itt alkotta meg Give Peace a Chance című számát, amelynek sajátkezűleg írott szövege tavaly 421 ezer fontért (közel 700 ezer $) kelt el.

Amióta befejeztem a regényemet, nem túl sokat dolgoztam. A Mozgó Világban megjelenő naplóimon és az Új Szóba szánt jegyzeteimen kívül szinte csak a blogomba írtam. Ebben a szubjektív okokon kívül (lustaság, ihlettelenség), ahogy mondani szokás, objektív körülmények is közrejátszanak. Például most már hosszú hetek óta tatarozás folyik a házban, így az állandó kopácsolásra, fúrásra-faragásra, festékszagra részben ráfoghatom a dolgot. A másik, hogy a fogazatom is tatarozázásra szorul, bár még csak az időegyeztetések folynak (fogász csak egyszer látott, elküldött a sájszebészhez, aki meg foglalt a hónap végéig - a várakozás nyugtansággal tölt el, ideiglenesnek érzem a helyzetemet, ezért bármi komolyabbnak a megírását a bizonytalan "majd ha a fogaimmal rendben leszek" időpontra halasztom.) Így a hasznosabban is tölthető időm java részében mostanában sakkozom és gózom.

Minden nemzetnek megvan a joga az önveszejtésre. Ha a magyarság a Jobbik révén kívánja magát szalonképtelenné tenni Európában, ebben nehéz lenne megakadályozni. S ha újra el akarja űzni legjobb elméit az országból - csak emelje politikai tényezővé a szélsőjobbot.

Mivel láthatóan egyfajta reneszanszát éli a Twitter és mivel verseny is indult, magam is újra intenzívebben használni kezdtem ezt az alkalmazást. Túl sok értelmét eddig, bevallom, nem láttam, és az én internetes szokásaimba most sem tartozik bele, hogy naponta többszört hírt adjak afelől, éppen mit csinálok-gondolok-érzek, most mégis mepróbálom részben kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Annál is inkább, mivel (anélkül, hogy ezért bármit is tettem volna) hatvannál többen követik csiripeléseimet. Így hát kísérletet teszek arra, hogy a twitteremet webnaplóm kiegészítéseként használjam, egyben integráljam is blogomba. A következőképpen.