BallaD(a) semmiről

Csak hogy mindenki tisztán lásson: a Semmi létezik! Olyannyira, hogy van nem létező regény is. Paradoxon? Lehet, mindenesetre igaz. Szerzője Balla D Károly, a kárpátaljai magyar irodalom meghatározó alakja, aki virtuális öngyilkossága óta posztumusz publikálja műveit.

« Előzmény Okt. 3. Szerda. Délelőttünk szokásosan telt. Éva olvasott, én készülgettem délutáni szerepléseimre. Ebéd után el is indultunk Keszthelyre. Az igazgatóasszony kedvesen fogadott az igen szép, hangulatos könyvtárban. Munkatársaival hamar beüzemeltük a technikát (volt minden, hiába vittem a laptopomat), net-örömömben sebtiben elolvastam a kérdéseket abban a topikban, amelyet kifejezetten azért nyitottam egy héttel itteni első előadásom kezdete előtt, hogy a leendő részvevők előre feltehessék kérdéseiket.

Vasárnap reggel indultunk és szombat éjszaka érkeztünk haza, így egy teljes hétig voltunk távol otthonunktól. Ezalatt főhadiszállásul a hévízi Hetes Ház szolgált (a fotón), ahol is a tavaly nyert Lilla-díjjal járó egyhetes üdülési lehetőséggel éltünk úgy, hogy közben irodalmi programokat is bonyolítottunk; nem is keveset. Alább ezekről és nyaralásunk más epizódjairól igyekszem röviden beszámolni.

Vendégünk volt nemrégiben: Árpás Károly tanár úr Szegedről. Még beszélgetésünk elején ellátott bennünket az általa írt vagy szerkesztett könyvek kisebb kollekciójával. Belelapozás után többségük felkerült a polcra. A magát regénynek mondó könyvecskét (112 kis formátumú oldal) azonban magam mellé tettem, mint olvasandót. Ma sort is kerítettem rá.

A regényt bizonyos György József jegyzi; kalandos életéről (még az Adriát is átúszta) a magát szerkesztőnek feltüntető Árpás Károly árul el ezt-azt. Ugyancsak az ő utószavából értesülhetünk a mű nem kevésbé kalandos történetéről:

Vissza Káinig

A szakma a legjelentősebb kortárs költők egyikének tartja. Jól mutatják ezt a róla szóló elismerések, díjai. Én most élőbeszéd c. kötetét olvastam el.

"Mint öngyilkos, ha visszafele él", írja kötetkezdő versében Kemény István. A személyes múlt újraélésénél azonban sokkal erősebb motívum az emberiség múltja. Fajunk biblikus eredetéig kell visszanyúlnia, hogy privát kudarcainak hőse, a Megcsalt űrhajós érthetővé váljon - leginkább önmaga előtt. Igen, egyfajta önmegismerő lélekgyakorlat ez a könyv, valaminő visszaszületés egészen Káinig, aki mégsem ősapaként, hanem csupán nagybácsiként mutatkozik be.

Megújult, teljesen átalakult a Parnasszus költészeti folyóirat honlapja. A korábbi, ugyan tetszetős, de lényegében használhatatlan flash-animációs szájtot most egy áttekinthetőbb, minden szempontból alkalmasabb rendszer váltotta fel. A szövegek linkelhető, kereshető, archiválható oldalakon jelennek meg, a struktúra egységes, a koncepció világos. Mivel az oldal még csak a napokban indult, a rovatok nagy része még üres vagy majdnem az, az archívum feltöltése folyamatban. Vannak persze hibák, erről majd a végén.

- Új könyvedben, a Ne bánts, Virágban mindössze másfél évtizednyit hatolsz vissza az időben – korábban évszázadokban mérted az időt. Van ennek valami oka?

- A Ne bánts, Virág! eredetileg egy novella lett volna, aztán hosszabb elbeszélés lett belőle; mindenesetre az időkezelésén most is látszik, hogy rövidprózának indult.

Megjöttünk kétnapi távollét után a Salvatore Quasimodo nevével jelzett költőtalálkozóról.

Pénteken indultunk és érkeztünk (útközben Csöngét és cuccait a koleszba leszállítva) Balatonfüredre, az esti rendezvényre, a Hárs a Tagore sétányon c. könyv bemutatójára. A gyűjteményes kötet - Kellei György munkája - a Quasimodo költőverseny eddigi 15 esztendejét foglalja össze 238 oldalon. Hiúságomnak imponált, hogy többször is szereplek benne, két szöveg "foglalkozik velem", de ott van a díjnyertes versem és egy fotó is.

A történelem valamelyest ismétli magát. Miközben blog-archívumomat felújítva épp azt a 2002-es naplót közöltem újra, amelyben az olvasható, hogy "Holnap Balatonfüredre indulunk", aközben megérkezett az idei, 2007-es meghívás a nagyszabású költőtalálkozóra.

Így ma előbb újraközöltem a 2002-es beszámolómat (fotók is vannak!), most meg újra arról adok hírt, hogy holnap indulunk és 2 napig nem leszünk itthon.

A dolog persze egyáltalán nem véletlen: öt évvel ezelőtt a X. Quasimodo-rendezvényre került sor, most pedig a XV. esedékes, és a jubileumi alkalmakra a szervezők mindig meghívják a régi díjazottakat, így becses személyemet is, akinek volt szerencséje különdíjat is (1994) meg fődíjat is (1998) nyernie a nemes versengésen.